Sándor Tatár

Apró makulákkal

Bárki bármit mond, nem vitás,
az ember furcsa entitás -
nem jó őnéki semmi se,
ám mégse vágy a Semmire,
de sőt: rettenti a halál,
inkább reszel, fest, kalapál,
BigBrother-t bámul és bujálkod',
hőzöng és hozzászól kupákhoz,
hajszol infantilis rögeszmét;
bűnöz, de álma szent szövetség,
egymás eszén túljárni mily serény!
s szirupos jelszava eközben: "Hit, remény..."
- önfeláldoz, mint szenthez illik,
majd habzsol önzőn, egyre züllik,
röpteti lelkét száz drogokkal,
de visszahull; e vesztes oldal
vonzza; máshol meg nem maradhat,
csak itt: gyémántnak vagy kacatnak,
halmoz magára súlyokat,
nyög alattuk, rí, gyújtogat,
és keresi másban az üdvöt,
bár egymásnak ők mindig tükrök:
csak áthull' egyre, vissz' magába
- nincs tény, amelynek nincs szakálla;
míg 'sajtót bújja, forr a vére
- kik dőltek, buktak örömére,
verset ír-olvas (vagy se nem)
vagy csak teng-leng a flaszteren...
Nem egy csúcsmodell-entitás
az ember, kérem, nem vitás.

Rezension I Buchbestellung I home 0I05 LYRIKwelt © S.T.