Sándor Tatár

Fokozatosan és fokozattalanul

  Szálanként kapjuk a hajunkat.
  Kortyonként a tejet.
  S évenként azt - az egyszeriségnek
  azt a bélyegét -, amitol
  ragyogunk. (ha ragyogunk.)
  S valahogy ugyanígy vonul ki
  belolünk az évek
  vándorhangya-légiója;
  ezt-azt visszavéve, mind
  elhagyatottabbá s magtalanabbá
  trappolva a salakot,
  míg gerincünk tujébe fuzött
  gyökerekkel hímezni nem kezd
  a Teremto valamit: erdot,
  zsombékost, gabonaföldet, vagy
  bármi egyebet, mi helyettünk
  még (már) adni tud.

  Csak a szenvedés nem íz-
  lelget, nem szurkál minket.
  Ki tudja? - Tán akar. De
  egy bizonyos pontig nem bír
  velünk. Aztán minden megáll.
  A csöndrol tehetetlenül
  siklik le bármelyik karom.
    Szabad préda vagyunk.

(zur deutschen Übertragung)

Rezension I Buchbestellung I home 0I04 LYRIKwelt © S.T.