Fokozatosan és fokozattalanul
Szálanként kapjuk a hajunkat.
Kortyonként a tejet.
S évenként azt - az egyszeriségnek
azt a bélyegét -, amitol
ragyogunk. (ha ragyogunk.)
S valahogy ugyanígy vonul ki
belolünk az évek
vándorhangya-légiója;
ezt-azt visszavéve, mind
elhagyatottabbá s magtalanabbá
trappolva a salakot,
míg gerincünk tujébe fuzött
gyökerekkel hímezni nem kezd
a Teremto valamit: erdot,
zsombékost, gabonaföldet, vagy
bármi egyebet, mi helyettünk
még (már) adni tud.
Csak a szenvedés nem íz-
lelget, nem szurkál minket.
Ki tudja? - Tán akar. De
egy bizonyos pontig nem bír
velünk. Aztán minden megáll.
A csöndrol tehetetlenül
siklik le bármelyik karom.
Szabad préda vagyunk.
Rezension I Buchbestellung I home 0I04 LYRIKwelt © S.T.